A melanoma előfordulása gyorsan növekedett az utóbbi évtizedekben, az USA-ban 30 év alatt háromszorosára nőtt a megbetegedés gyakorisága. A melanoma elterjedésének okaként gyakran a túlzott napozást szokták megemlíteni, de amerikai vizsgálatok szerint kialakulásában fontos szerepe lehet a növényvédő szereknek is, hiszen azoknál, akik ezeket az anyagokat munkájuk során rendszeresen használják, kétszer gyakrabban alakul ki melanoma.
A vizsgálatok során hat hatóanyagról (benomil, etil-paration, karbaril, maneb, mankoceb, metil-paration) állapították meg, hogy rendszeres használat esetén megduplázza a melanoma kialakulásának esélyét.
A vizsgálatok során több mint 50 ezer amerikai növényvédőszer-felhasználónak és házastársának daganatos megbetegedési arányát értékelték. Figyelembe vették a vizsgálatban résztvevőknél 50 különféle növényvédő szer felhasználási gyakoriságát és a felhasznált védőruházat kitettséget csökkentő szerepét is.
A felmérés szerint a melanoma kialakulásának valószínűsége a duplája azoknál, akik a legkockázatosabb hatóanyagokat legalább 55–60 napon át használták életük során.
A kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy a vegyületek nem csak a felhasználóknál növelhetik a megbetegedés esélyét, hanem a környezet szennyezése által másokat is veszélyeztetnek.
A vizsgálatokból az is kiderült, hogy vörös hajszín esetén (az érzékenyebb bőrtípus miatt) a melanoma kialakulásának valószínűsége négyszeresére emelkedik, sőt összefüggést találtak az elhízás és a daganattípus kialakulása között is.
Korábbi vizsgálatok már rámutattak, hogy a növényvédő szerek szervezetbe kerülése hosszú távon növeli a melanoma kialakulási esélyét. Európai adatok szerint azoknál az embereknél, akik lakásukban legalább évente négyszer rovarirtó szereket használnak, kétszeres eséllyel alakul ki melanoma.
Az eredeti cikk itt olvasható.
(Environmental Health News)
Egyes növényvédő szerek növelik a melanoma kialakulásának esélyét
2010.04.20. 15:40 - REACH kampány
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek