Norvég vizsgálatok szerint a különféle szennyezők együttesen lényegesen erősebben károsítják az agyműködését, mint külön-külön. A kockázatbecslések során az egyes vegyületek potenciális hatását egyesével értékelik, de a valóságban egyszerre több káros anyag kerül a szervezetbe. A vegyületek hatása lehet additív (összeadódó – 1+1=2), szinergikus (erősítő – 1+1>2), vagy antagonisztikus (gyengítő – 1+1<2).
A norvég vizsgálatok során három gyakori szennyezőanyag-csoport (metilhigany, PCB-k, bromózott égésgátlók) hatását vizsgálták az agy egyik ingerületátvivő anyagára. Az anyagok kiválasztásánál szempont volt, hogy azok az agy működését feltételezhetően azonos módon befolyásolják.
A patkányok agyán végzett vizsgálatok során megállapították, hogy a szennyezőanyagok az additív hatások miatt együttesen nagyobb hatással vannak az agy működésére. A hatások pontosabb felméréséhez további vizsgálatokra van szükség.
A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a hatásbecslések során nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezeti szennyezők jelenlétének hatását, mivel ezek jelentősen befolyásolják egy-egy újonnan a szervezetbe kerülő anyag hatását.
A Toxicological Sciencesben is megjelent tanulmány összefoglalója itt olvasható.
(Environmental Helath News)
Együttes hatások
2010.01.27. 13:19 - REACH kampány
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek